Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt

Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)

Nőnap a síneken

 

 Épp úgy alakult, hogy ezen a napon utaztam vissza Érdről Csíkszeredába. Valahol Kolozsvár előtt láttam egy lányt, amint egy nagy virágcsokrot tesz a földre, épp a vasúti sínre. Félkézzel igazítja, és úgy próbál félreállni, hogy a fényképezős barátnője jól elkapja képben a csokrot. A barátnő közben magyarázta, hogy hogyan tartsa azt.

 Látszott a lányon, hogy örül a csokornak. Pár másodpercig gondolkoztam, hogy lefényképezzem-e őket a döcögő vonatablakból, de aztán nem tettem, elvégre más szögből furcsán nézett ki a sínre rakott csokor, és tudtam, hogy nekem se tetszene az ő helyükben.

Harmadrészt meg épp szerencsekerekeztem a telefonomról, tehát mire előjött volna a fotozás, addigra el is haladtunk volna.

 Na meg őszintén: Ki az, aki az általa adott virágot frissen a síneken szeretné látni? Nem hiszem, hogy a romantika volt ott sínen, hanem.inkább a nőnap miatt lehetett.

Akkor jutott eszembe a nőnap. De ki gondolta volna, hogy két lány annyira le akarja fényképezni a virágot, hogy nem bírják ki hazáig? Nincs otthon asztaluk, ahol eltérnek? Hiszen az öltözetükből ítélve, kiöltözött középosztálybéliek lehettek. Vagy lehet, hogy egy titkos szeretőtől van, és félnek, hogy otthon nem hagynák őket virágot fotózni?

 Fogalmam sincs, de végül is, a titkos szeretőnél maradtam a gondolatban.

 

 - Márton Róbert, Szamosújvár, 2016. március. 08.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 26
Tegnapi: 21
Heti: 165
Havi: 750
Össz.: 96 219

Látogatottság növelés
Oldal: NŐNAP A SÍNEKEN
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »