Örülsz-e? Igen.

 

         Akármennyire is tűnjön kárörvendésnek, nem az. Egy rossz tanuló jobban érzi magát a többi rossz tanuló között akkor, ha összehasonlításról van szó. Nincs a bezzeg a testvéred, bezzeg ez meg az jobban tanult mint te. Ha viszont már elért oda, hogy tanulna a hibáiból, akkor egyrészt a mérgező kapcsolatokat próbálja kerülni, másrészt meg megnézi, hogy az adott jó tanulók mit csinálnak jól, milyen áron, és képes-e ő arra, illetve akar-e ő ekkora időt és energiát befektetni, mint ők. Példaképnek nem nevezném ezen személyeket, inkább csak mintának. Már akkor, ha valaki jól akar tanulni.

De nemcsak ott, hanem ez az élet iskolájában is így működik.

         Amikor gyerekként felismertem, hogy a gondolataim és az életutam egy pszichopatához hasonlít, bár ahhoz már túl késő volt hogy ne legyen elkumizva, de ahhoz nem, hogy a főbb hibákat helyre lehessen hozni.

         Ez vezetett oda, hogy megértem a legpszichopatább diktátorokat, a mentálisan veszélyeseket, és az ilyen személyeket, és elítélem a csúfolódókat. Ez utóbbiak mások szemében ártalmatlannak tűnnek. Pedig ezek váltják ki a fenti bajokat. Nem lehet úgy szenvedést adni másnak, hogy valahol ne csattanjon vissza: aki nem hisz a mágiában, sem az írás ereje nem adatott neki, annak csak ezek a fenti opciók maradtak. Senki se higgye azt, hogy a felelőtlenül kikakált úgymond csak ártalmatlan csipkelődésnek hitt dolgok nem durvulhatnak el jobban, mint a koronavírus.

Úgy gondolom, hogy engem a Gondviselés azért mentett meg a fenti cselekedetektől, mert beszélénem kell róla. Párszor kisíklott az életem, és bár nem az én érdemem, de helyrejött többé-kevésbé. Azt mondtam a Gondviselésnek, hogyha még egyszer kisíklik az életem, akkor síklódjon ki majdnem mindenkinek az egész világon: legyen háború, vagy ufó invázió, vagy bármi. Még azt is hozzátettem, hogy a vírust azért nem merem kérni, mert biztos sokat védekeztek ellene.

Mert igyekszem senkinek se kívánni olyat, amit magamnak ne kívánnék. Csodálkozik Ön, kedves Olvasó? Senkinek nem akarok olyat kívánni, amit magamnak ne kívánnék. A halál szerintem kegyesebb dolog, mint a kínzás, és a mozgáskorlátozottan, és/vagy vakon élés. Nem tudom, hogy gondolnám akkor, ha ezek a problémák fenn álnának, mert a beprogramozott élet- és félelemösztönjeink hatalmasak, de nem is akarom megtudni. Ha halál, legyen hirtelen, vagy legyek kómában előtte, hogy ne pánikoljak. Pont ezért kívánok másoknak is ilyen halált. Látja, én nem lennék jó diktátor. Együttérzek.

Érdekességképpen említem meg ama tragikus történelmi történetet, hogy Könyvés Kálmán a trónfosztástól való félelmében megvakítatta a testvérét és a testvérének az akkor 7-8 éves fiát is, aki később Vak Bottyán nevet kapta. Aztán a sors érdekes fordulatával, Vak Bottyán lesz a magyar történelem első vak királya. Amikor bosszút áll (ha jól néztem utána, és ha jól volt minden lejegyezve) Bottyán nem vakíttat meg senkit. Hanem kivégeztet. Szerintem ő sem kívánt olyat másnak, amit magának nem.

Meghalni meg úgyis mind meghalunk. Na a koronavírus ilyen: nem lepra, nem leszek fura bőrű tőle, nem leszek tőle vak, sem mozgáskorlátozott. Ott van a gyógyulás lehetősége, de ha nem, akkor az izomfájdalom, a fuldoklás és a halál. Az izmaim fájtak már, bár elhiszem, hogy ez nagyobb. Fuldokolni fuldokoltam mert állapítottak meg nálam allergiát, ami majdnem átcsapott aszthmába. Meghalni, hát hogy amikor csecsemőként a földi életemért küzdöttek, nem emlékszem, volt-e halálközeli élményem, de a haláltól nem féltem. A kínzástól, a csúnyán beszéléstől, a lekezeléstől, a csonkaságtól és még sok mindentől igen, de a halál nem tartozik bele.

Egy biliben vagyok ezzel a földi emberi társadalommal, így a benne lévő ízes és trutyis dolgok mind oda-vissza kavarognak. Szerencsémre nem ízlelek meg mindent, s remélem sem én sem más nem is fogunk, de azért nagyobbat nem illik fingani egy zárt szobában, mint amit ki tudna a személy szagolni.

         És lám-lám. Ezt most nem is úgy élem át, mintha kisíklott volna az életem. Csak bizonytalan. De mivel nemcsak nekem, hanem tömeges, egy kicsit jobban viselem. Bár, ha a családban én vagyok az egyetlen rossz tanuló, akkor hiába van több rossz tanuló a világban, mert más a viszonyítás. Próbálom kivédeni, végülis most a látszat nagyobb nálam.

         Mintha néha hallanám a Gondviselői oldalról: „Te kérted, hogyha kisíklik az életed, akkor másoké is síklodjon ki. Itt a koronavírus. Örülsz?”

Hát, hazudnék, ha olyan érzésről írnék, mint aki magára akarja venni a világ bűneit. Eszemben sincs.

Én nem adok még egy esélyt az emberiségnek. Lehet, hogy nem is tudnék, ez vitatható, de hogy nem akarok az vitathatatlan.

 

Kelt: 2020.április.11, Budapest

Írta: Márton Róbert

 

Oldal: Örülsz-e? Igen.
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat