Van aki elmegy, de visszavágyik
Van aki elmegy idegenbe
Távol hazájától
Külföldön pénzt keresne
Munka bánatából
Majd később megszokja
A kinti életet
Identitását megbontja
S észre sem vétetett
Anyagilag egyre csak
Többet tud magának
Az új világ erre nagy
Így ki sem tolatának
Mégis próbálja kaparni
Maradék identitását
Mintha hiányozna valami
Titkon őrzi álmát
Keresi honfitársait
Kikkel egy földről jött
Hátha egy talpalatnyit
Lélekben visszaköt
Aki tud ellátogat
Rendszeresen vissza
Vándormadár válogat
De sorsát megissza
Új világban messziről jöttnek
Tartják az emberek
Ha meg óhonából jönnek
Nézik őt már kintinek
Akkor is így van ez
Ha folyton visszalátogat
Ott sem a régi lesz
Mégis vissza járogat
Persze, ha úgy érzi
Látogasson amit akar
Ám kultúra megemészti
Tudja-e lelke mit takar?
Így alakítnak aztán ki
Egy új kultúrát akaratlanul
Idegenben szárnya kapni
Lehet így is lankadatlanul
Van aki szépen hazamegy
Hosszú évek után
Úgy érzi lelke tönkremegy
Ha marad pénzért futván
De hogyha sokat időzött
Már vissza se fogadják
Lelkileg is elköltözött
A múltja odábbszállt
Mégsem jó a gyökereit
Teljesen elfeledni
Sem ősök régi intelmeit
Örökre kitenni
Mert jó ha tudja
Ki is ő valójában
Új világba fúrva
Nem marad homályban
Ha tud magáról
Már arra is rájött
Beszédéről, szaváról
Vegyesedni átlőtt
Múltja neki nem más
Mint régi hazája
De jelenje immár
Beoltott új világba
Olyan, mint mikor a falon
Egy kis festék lekopik
Látni azt, milyen volt
Ószíne, de nem folyik
Ki egyszer a kéket
Átfestette sárgára
E két színből léphet
Új identitására
Se nem kék, se nem sárga
Mert régije nem látszik jól
Ám új énje sem lesz árva
Ki tudja, ezen nem pánikol
Vajon vágyik-e vissza a Földre,
Amikor elhagyja testét az ember?
Ott majd beleláthat új tükörbe,
És visszanézni hogy mer?
Márton Róbert, Csíkszereda, 2013.augusztus.19.