Hajnalodik – 23. rész

 

   Ez az áruló, aki egyben derék emberlélek, akiről az előző részben beszéltem, nem más, mint egy olyan lény, akit óhalottként ismertem meg és még előtte az élettől betelve halt meg. Igen bizony, ő volt az a vállamat megérintő óhalott, akiről legelőször a 4-ik részben beszéltem. "Bizony, mindig azok buknak a legnagyobbat, akik erkölcsösek, és vezetők." - gondoltam magamban, és közben, a Napra néztem segítségért.

De a Napról nem kaptam semmi visszajelzést. Akkor már rég másként sütött, mint utolsó földi életemben, de még volt ereje. Páníkszerűen még párszor a Napra néztem, de semmi.

Majd megszólalt bennem egy hang: "Te már tudod magadról, hogy a harcolás és a megalkuvás lelke vagy. Miért gyötröd magad ezzel az óhalottal? Hagyd, hogy most élőként hadd menjen és, hozza el 1001,21-ről a gombostűt." Hümmögtemn, majd így szóltam: "Jó, de mi van, ha minket is elárul?" Így válaszolt: "Legfeljebb nem hoz semmit. Tedd meg a szükséges biztonsági intézkedést, mosd át az agyát, a memóriáját, aztán lesz, ami lesz."

   Így is cselekedtem. Bólintottam a poltergeitseknek, mondtam, hogy pár biztonsági intézkedést meg kell tegyünk az árulóval, nehogy rosszul süljön el.

Az tényleg szörnyű lett volna, ha kiszökik a fennhatóságunk alól és kémlelési dolgokat mondd el. Hiszen eme árulóban egyszerre volt benne a hősiesség és az árulás.

Aztán a poltergeitsek erővel lefogták az árulót, és közösen átmostuk az agyát. Aztán elindítottuk, és vártunk.

   Közben észrevettem, hogy a zsákruhás lény, - aki akkor felel az országom irányításáért, ha nem vagyok ott - gondolkodóba esett. Így visszamentem oda, és mondtam neki, hogy sürgősen felejtse el azt, amire gondol, mert különben bajba kerül. Beleláttam a gondolataiba, és az előrelátásába: Az volt, hogy egy másik csapat kezdett erősödni, akik nem poltergeitsek, hanem olyan élő lényekből, főként emberkből álló varázslók, akik ugyanúgy megakarták tartani az országomat, csak poltergeitsek nélkül, és persze engem is leváltanának.

Hogy is van ez? Mindig azzal vagyunk, aki épp mellettünk áll, és mindig az az ellenségünk, aki rosszat tesz nekünk. Már a szándék is felér egy cselekedettel.

   Gondolkozóba estem: "Ha visszamegyek a megszállt területre és elmondom ezt a poltergeitseknek, közben országomban a varázslók átvehetik a hatalmat. Ha nem megyek vissza, akkor meg, hogy kapjak ellenálló egységeket?"

Majd észrevettem, hogy van egy felügyeleti szervszerű poltergeits csapat az országomban, akik nem a megszállt területen vannak. Így odamentem hozzájuk, és közöltem mit lát a zsákruhás.

Először sikítottak, majd odahívták magukhoz a zsákruhást. A zsákruhás rám nézett, mert forma szerint én voltam az ország ura, de én is bólintottam, hogy menjen.

Arrébb akartam menni, miközben a zsákruhással beszéltek, de a poltergeitsek közölték, hogy ha akarok, maradhatok, így ott maradtam. Elmondták neki is, mi a teendő.

   Eltelt három közepes egységnyi idő, közben hallottam az információt, hogy az áruló visszaérkezett a megszállt területre. Valamit hozott a kezében, de nem azt a gombostűt, hanem másat. Mivel az országomban is és a megszállt területen is nem tudtam egyszerre létezni, és a poltergeitseknek fontos volt, hogy ne ők, hanem egy volt ember halott lelke beszéljen vele, és mivel a megszállt részen másban nem bíztak meg, így vártak rám, és közben fogva tartották az árulót.

"Na, nekünk nem érdemes árulkodni" - mondtam az országomat felügyelő poltergeitseknek és a zsákruhásnak. Erre két poltegeits, feszülten, de gúnyosan hörgött, a zsákruhás meg úgy vihogott, hogy még az élők is meghallották. Meglepett: Ugyanis addig sose láttam őt nevetni. A zsákruha is az országa gyásza miatt volt rajta.

Mivel közben sikerült elhárítani a varázslók fenyegetését, így kicsit nyíltabb lettem. Mondtam a zsákruhásnak, hogy elfog jönni az ő napja. Ezt megértette. Mondtam, hogy neki nem akarok kiszakítani egy külön országrészt, mint az engem dicsőítő kiválasztott csoportnak, de valamit kerítünk.

   Már majdnem rámondtam a zsákruhásra az áldásomat, de annyira kételkedett, hogy szinte átkot adtam neki. Így szikrázva szakadt ki egy elektromos oszlop, amit az élők szerencsére hamar észleltek, így nem lett baj. Kezdtem elgondolkodni a zsákruhás kirakásán. "Már megint kellemetlen lényekkel kell tartsam a kapcsolatot." - zsörtölődtem magamban - "Nem elég volt ez nekem életemben?"

Szándékomban állt visszamenni a megszállt területre, de mivel közben megtudtam, hogy nem a gombostűt hozta el az áruló, így azon dilémáztam, hogy szökjek, vagy maradjak.

Még nem voltam trónfosztott, de féltem, és már elegem kezdett lenni. Nem olyan volt a saját ország álmom, mint ahogy megálmondtam.

 

Márton Róbert, Csíkszereda, 2015.december.21-22.

Oldal: HAJNALODIK - 23.rész -
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat