Hajnalodik – 16. rész –

            Tehát ott tartottam, hogy én, a falélek boldogan éltünk együtt a békákkal az ő területükön. Mivel bennem volt a harc-megalkuvás lelke, természetesen tovább akartam menni, és mindig leselkedtem, hogy kint mi a helyzet, akárcsak ahogy annak idején egy gazdálkodó leste az időjárást.
Addigra az élő emberek már átvették a hatalmat az időjárás felett. Az éppen aktuális hatalom furcsa fém és nem tudom még milyen ovális, meg kereszt alakú anyagokkal forgatta a felhőket, és az esőket. Az élők egy jó része addira már beleunt a technikai újításokba, és szeretett volna visszafejlődni, ezen a téren.
Észrevettem egy nagyon érdekes világot, mely érdekes módon kötötte össze a helyeket. Olyan, főleg emberi lelkek éltek benne, akik meg voltak rekedve egy adott rendszerben. Sok olyan rendszer volt az élők világában, ami történelmi szemmel rövid.
Ezek a lelkek csak abban a rendszerben léteztek, és abban is akartak maradni. Néha sóvárogtak más rendszer után, de alapvetően nem akartak kibújni belőle, mert szerettek sóvárogni.
Akkor jöttem rá, hogy olyan ez nekik, mint egyfajta testi-élvezeti póz az élőknél, amikor megvan a fájdalom és a sóvárgás. És bár tudatosan furcsa, de vannak, akik ezt élvezik, és sokan még olyanok is, akik nem fogadják el ezt magukról.
Csak ez nem fizikai, hanem lelki sóvárgás volt. Éltek a maguk kis rendszerében, ahonnan egyesek sóvárogva tekintettek kifelé, de nem akartak kimenni. De voltak olyanok is, akik nem sóvárogtak, hanem csak simán boldogok voltak. Hogy melyiküknek volt? Nem tudom megítélni.
Hogy jön ez most ide? Amikor az élők sóvárogtak a régebbi technika után, és valami régi technikai kütyüt szedtek elő, akkor akarva-akaratlanul megidézték azon halott lelkeket, akik megidézhetően a meghaltak világban voltak, és annak idején, még a földi életükben használták azokat a bizonyos eszközöket.
Például, ha a laptopos korról beszéltek, akkor sokszor előjöttem és követtem az úgynevezett “múltidézést”. Bár általában nem szóltam bele, de sokszor érezhetően jelen voltam és mások is.
De nemcsak ilyen rendszer-világok voltak. Amikor az élőknek beteljesületlen szerelmük volt, akkor gyakran előjöttem, mivel valakikkel én viseltem a beteljesületlenség és az effajta álom szellemiségét is.
Mivel utolsó földi életemben sokszor sikerrel szembeszálltam a szerelem érzésével, így más hasonló helyeken is előkerültem. Végül is, a szerelem mindig úgy hagyott engem, mint egy megrémült “ördögűzőnek” nevezett  pap a “démonoknak” hívott lényeket.
Hogy honnan volt ez nekem? Ez egy külön téma, és hosszú lenne erről mesélni, de köze van ahhoz, ami az utolsó földi életemben történt.
Ha egy nagy szerelemre kimondtam, hogy nem akarom, akkor megszűnt. Nem így volt ez az árnyjátékkal, és azzal se teljesen, amikor ilyen idézéseken vettem részt.
Bár akkorra már nem mentem egyedül. Fura módon néha hol az öregnek tűnő, hol más békalélek tartott velem, megint máskor a fa lelke, vagy vegyesen. Ha nem jött velem senki, akkor én se mentem, csak gondolatátvitellel beszéltem.
Tehát ilyenkor csak a hangomat tudták bemérni az élők műszerei, de a tartózkodási helyemet nem.
Aztán együtt kezdtünk rákapni arra, hogy az élőkkel gondolatátvitelben beszéljünk. A békalelek különösen kezdték élvezni e dolgot, hogy hú nem tudják őket bemérni, de mégis kommunikálnak az élőkkel.
Bár nem mindig értették meg tökéletesen az élő emberek nyelvét, és voltak társalgási problémák is, de olyankor általában segítettem.
Engem megijesztett egy kicsit a dolog. Mert eszembe jutott, amikor utolsó földi életemben beindult a mobiltelefon, majd az Internet: Eleinte ott se lehetett mindenkit lekövetni, és sokat lehetett szórakozni, de aztán lassan mindenkit beazonosítottak, és komolyan kellett venni.
Elmondtam ezt a békalelkeknek, és figyelmeztettem, hogy a szellembemérő eszközök fejlődhetnek, és lehet, hogy később már nemcsak a hangunkat fogják bemérni, amikor gondolatátvitellel beszélünk velük. Megbeszéltük, hogy valamit tenni kell ezügyben.
Az öregnek tűnő békalélek megint odalépett hozzám, a vállamra ugrott és azt mondta: “Fel kell nőni ehhez. Meg ott van a felelősség is.” “Na igen.” - válaszoltam - “A felelősség.” Megbeszéltük, hogy mit érdemes tenni, de nem mélyedtünk bele abba, hogy kinek mi a felelőssége. Éreztük, hogy ez túl kényes téma, amit még nem szabad boncolgatni.
Mindenesetre akár gondolatátvitellel, akár rendesen, de érdekes volt újra ilyen múlt- és halott idézéseken részt venni mind a fa lelkével, mind a békalelkekkel. Kezdtünk az élő állatvilágba is egyre jobban bemerülni.
Akkorra már egyes élő állatfajok intelligencia szintje akkora volt, mint az élő embereké. Egyrészt azért, mert az állatok sokat okosodtak, másrészt azért, mert az emberek sokat hülyültek.

                                    Márton Róbert, Csíkszereda, 2015.augusztus.05-06.

Oldal: HAJNALODIK - 16.rész -
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat