Félteni a semmit, félni a semmitől

 

  Nehéz megérteni egy kisgyereket, aki nem tudja megmagyarázni, mitől fél. Bevallom, én is ilyen voltam. Talán kezelésre lett volna szükségem, talán nem, mindegy. Így volt ez egész 12 éves koromig. Sosem akartam verről beszélni, elvégre tabu. De minden tabu téma úgy válik természetessé, hogy valaki, vagy valakik elkezdenek beszélni róla, és elfogadják. Ma már a szemüvegeseket is elfogadja a társadalom.

Párszor álmomban visszajön, hogy újra félek egyedül bemenni egy szobába, sőt olyat is álmodtam, hogy nem merek bemenni a saját lakásomba, ahol egyedül élek. Nem, a valóságban még nem köszöntött vissza ez a kor. De akár beszélek róla, akár nem, ha túl sokáig élek, vissza fog jönni. Ez nem választás kérdése, mivel az érzelmeink felől nem döntünk.

   Ugyanakkor én vagyok az az ember is, aki egyedül el mert menni Szíriába. Én vagyok az az ember, aki mások szemében őrült helyekre költözött, és megint csak én vagyok az az ember, aki rengetegszer be mert menni cigány tanyákra. (Sosem ért emiatt bántódás.)

Egyesek szemében gyáva vagyok, mások szemében bátor. Amíg az ember nem érti meg, hogy így működik ő, addig sem érti, hogy miért botlik meg egy bölcs pap a paráznasággal, és miért tűnik ki jelességével a rúdtáncos, amikor valakit megsegít. Nem én vagyok az első, de nem is az utolsó azok közül, akikben megvan az ellentét. Sőt, szerintem az emberek többségében megvan.

De visszakanyarodok a félelemhez. Ebben sem én vagyok az egyetlen. Sokan vannak, akik gyerekkorukban féltek. Ja, nincs ott senki. Na és, ha van? Most viszont meg tudok nézni egyedül este egy démonokkal, szellemekkel kapcsolatos filmet, és utána nyugodtan alszok. De egy komédia után általában ideges leszek, mert azok többsége csak hülyíti az embereket. Megtanítják elviccelni a problémákat, és megtanítanak a közömbösségre.

A félelem összetett. Egy kisgyerek többnyire nem tudja megfogalmazni, hogy érzi a szülei labilis kapcsolatát, vagy a saját kicsi, kiszolgáltatott helyzetét, és azért fél. Nem a félelem tudat alatt kivetítődik, akár egy mumusra az ágy alatt, akár vélt, vagy valós szellemekre, amiktől nagy általánosságban nem kell tartani.

 Ó, talán azt hiszitek, hogy ti különbek vagytok? Csak azért, mert nem féltetek a sötétben 12 éves korotokig? Féltek a terroristáktól? Igen. Akkor, amikor a baromi magas svájci frank alapú kölcsönt felvettétek, féltetek? Szerintem nem. De melyik ártott nektek? Hát a kizsákmányoló kapitalizmus. Arról nincsenek lefejezett videók. Valóban nem olyan látványos egy család kilakoltatása. (Pedig ilyen videókat is néztem már, mielőtt ezt megírtam.) Nem látványos, sőt még néha érthetőnek is tűnik, miért teszik ki. Nem mindig hitel miatt, hanem a felgyűlt közköltségek is egy ok lehet, meg még sok más. (Persze sajnálom a szenvedő alanyokat!)

Hogy ki szenved többet? Szerintem a lefejezett ember, a lefejezése után már nem. De a kilakoltatott ember, szenved a kilakoltatása után is. (Nem hiszem, hogy egy ilyen helyzetben erőltetni kéne a vidámságot, vagy a vígjátékot.) Megvan a szomorúságnak is a maga ideje.

Mind a lefejezés, mint a kilakoltatás szörnyű. De így távolról azt mondom, hogy jobban félek az utóbbitól, mert az hosszú távú. Az előbbit egy nap alatt lezavarják. Még sose hallottam olyat, hogy valakit évtizedeken át fejezzenek le.

   Az ember félti a semmit. Félti, hogy nem élheti tovább azt az életét, amiben kizsákmányolják, és becsapják. Most még elronthassa a kapcsolatait rohanással, legyen szó akár tanulásról, akár munkáról. Igen, ezek bizonyos mértékig kellenek. De ugyanúgy nem hiszem el, hogy egy budi pucolónak ismernie kell Petőfi Sándort, mint ahogy azt sem, hogy egy dús gazdag üzletember nem kell megálljon, mert szükséges a tízedik házra is a pénz.

Olyan ez, mint amikor a csendes, békésnek látszó embert felbosszantják. Akkor sokat mond, kiabál, és egy darabig nem lehet leállítani. Van, aki nem csendes és örökké hisztizik. Legyen szó evésről vakarózásról, karrierépítésről, egyikkel se könnyű leállni.

Ám a sajnálattal sem egyszerű. Jaj mennyit hallottam egy szegény embertől, hogy "én árva vagyok". Lehet, hogy tényleg azért lett olyan, mert árva. Van árva, aki ki tud mászni, van aki nem. A pofonok sem egyformák, és a mi erősségeink sem.

   Még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne félt volna az életstílus váltástól. Vagy, ha meg is indul könnyen visszaesik. Vagy, ha nem is esik vissza, depressziós lesz. Ismertem volt-alkoholistát, aki kimászott az ivásból. Mégis félt a változástól. Onnan tudom, hogy örökké elakart költözni, de sose merte meglépni.

Én is félek a változástól. Talán azért nem félek megmagyarázhatatlan dolgoktól, mert most nemcsak megérzem, hanem tudom, mitől félek. Nem, a terrorizmustól pont nem. 13 évesen, amikor már "kinőttem" a sötétben félésből, akkor attól féltem, hogy jaj, most már megmarad mindenhol ez a demokrácia és mindenki jól fogja érezni magát, csak én nem. És, ha csak én nem fogom jól érezni magam felnőttként, akkor soha senki se fog megérteni. Kárörvendés ide, vagy oda, minden ember ilyen, és ma már nagyon örülök annak, hogy nem mindenkinek tetszik minden.

Amitől még félek, az a meg-nem-értés. Már gyerekkoromban is iszonyodtam tőle. A bizalmaskodás, hogy mondd el egy idegennek is, meg az úgy teszek, mintha beléd látnék, mindig csak gyűlöletet váltott ki belőlem, jogosan. Sokszor mondták, hogy ne félj, mert a mumus nem öl meg. Speciel a haláltól nem féltem, és mindig mondtam, hogy nem a megöléstől félek, hanem a kínzástól.

Ez most is így van. Attól nem félek, hogy kimegyek az utcára, összeesek és szívrohamot kapva meghalok. (Pedig egy pár hónapja halt meg így egy ismerősöm. - Részvétem a hozzátartozóknak!) De attól félek, hogy elhagyom a kulcsom és nem tudok hazamenni, mert azt valahogy meg kell oldani. Valamit úgy kell megoldani hirtelen, hogy nem látom át. Na, itt kiborulok. A gyors haláltól nem félek, mert ott nem kell megoldanom semmit. Megoldja más.

   Na ezért félek az ilyen félszabadságoktól is. Szavazhatok, akire akarok, de oldjam meg magamnak, hogy ne dögöljek meg. Inkább oldják meg fentről, és ne számítson a szavazatom, semmi értelme úgyse.

Nem akarom, hogy korlátozzák a jogaimat csak azért, mert jönnek a mumusok az ágy alól, és robbantak. Jaj és már innen több ezer kilométerre robbantottak (Részvétem a hozzátartozóknak és az áldozatoknak!). Nem akarom, hogy semmit se lehessen tenni, és féltsük a svájci frankos, meg ilyen olyan nyomorult életünket, csak azért, mert jaj jön a kalifátus és nem ehetünk disznóhúst. Sokaknak így sincs pénze semmilyen húsra. (Őszinte nagy részvétem a sorsuk miatt!) Akkor ebből a szempontból nem mindegy?

Sokáig nem mertem a gondolataimat leírni, ilyen nyíltan. Tudjátok miért? Mert féltem. Jaj mit szólnak, mit kommentelnek? Nem fognak-e lenézni, satöbbi. Ha a politikáról írok, az sok embernél olyan, mintha a gatyájában nyúlkálnék. Pedig nem ezt teszem, csupán leírom a véleményem.

 

Márton Róbert, Csíkszereda, 2016.március.29.

Oldal: FÉLTENI A SEMMIT, FÉLNI A SEMMITŐL
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat