Hajnalodik – 21. rész –

 

 Tehát ott tartottam, hogy leválasztottam egy-egy külön részt az engem dicsőítő csoportnak, ahol életükben és haláluk után lehetnek, meg egyet külön a meghalt kutyájuknak is. A kutya közbe-közbe benézett, mert kíváncsi volt, mit adtam neki, meg néha megnézte a csoportot. Mivel a csoport szinte rendszeresen és mindvégig csak ott volt, amit odaadtam nekik, így a kutya engedélyt kért tőlem, hogy odamehessen. Természetesen megadtam. Akkor tettük meg azt a lépést, hogy az élő emberek beszélgettek a halott kutya lelkével, sőt néha úgy, hogy én is ott voltam. Ha az engem dicsőítő csopoprtban valaki haldoklott, könnyen át tudott menni, mivel ki volt jelölve az a rész, ahova jut.
Nem úgy kommunikáltak vele, mint az én utolsó földi életemben, ha meghalt valaki. Mert akkor általában csak mondták a nagy dumát, hogy ott él a szívedben. Dehogy él ott. Aki életemben nem élt a szívemben, az utána se fog. Na de ez nem ilyen volt. A csoport tagjainak megadtam azt, hogy olyan tisztán beszéljenek a megholt társukkal mint amikor az én utolsó földi életemben telefonon beszéltek az emberek. Tisztán érthetően. Még néha látták is, és majdnem úgy tudott mozgatni tárgyakat is a kijelölt területén, mint én a nekem adott országomban.
A modern technikát, nem engedtem be, és szerencsémre a poltergeitsek is keveset hoztak be belőle. Így nagyjából egy olyan létformát alakítottam ki, mint amikor az utolsó földi életemben gyerekként éltem. Ezért neveztek egyesek nagy gyereknek is, mert úgy viselkedtem, mintha gyerekként haltam volna meg. Már nem néztek napbéli lénynek. A kiszámíthatatlan jelző is inkább csak a békák területén volt rajtam, mert a nekem adott országban kezdtek engem megismerni.

Kiterjesztettem egy nagy boldogságérzetet az élőkre, és egy hálaérzetet. Már nem a szemeim fogtak meg senkit, attól több volt. Hatalmam volt a nekem adott országban, nemcsak az ország felett, hanem az élők és holtak gondolatai felett is. Ami bevallom, irigylésre méltó volt, mert a poltergeitesek nem tudták uralni az én gondolataimat. Még ha bele-bele is láttak, de nem voltak felette.

A velem élő holtak lelkei is, vagy megszerettek engem, vagy elmentek. A zsákruhást egy kicsit lazább pórázra fogtam, mert amikor elmentem, akkor képes kellett legyen arra, hogy irányítsa az országot. Nem is szállt szembe velem soha, azt azért éreztettem, hogy nem megengedett. Muszáj volt éreztetni, mert nem akartam bajt.

 Akkoriban már nem olyan országok voltak, mint az utolsó földi életemben. Tehát nem két, hanem 3 dimenziós határokkal. Megvolt a szélesség, a hosszúság, a magasság és a mélység is. Az engem dicsőítő csoportot, akiket kiválasztottam, őket kértem meg arra, hogy fúrjanak a föld mélyébe, azon a helyen, amit nekik adtam. Meg is tették, pont úgy ahogy kértem. A többi helyen én fúrattam le, és fel, vigyáztam a határaimra, ahogy csak tudtam.

 Egyszercsak, egy érdekes napon érezni lehetett, ahogy 2,51 mértékegységgel a föld alatt, valami megremeg. Tudtam, hogy mozgolódás van onnan, és nem egy vulkán akar feltörni, hanem bizonyos lények fel akarnak jönni. Közöltem ezt a poltergeitsekkel. Ők addig sose mentek be arra a területre, amit külön leválasztottam a csoportnak és a kutyának. Akkor az egyszer bementek páran biztonsági okokból. De nem bántottak senkit, tiszteletben tartották azt, hogy én kiválasztottam őket. Megerősítették a határt mindenütt, és félrehívva azt mondták, hogy készüljek fel, mert nemsokára háború lesz, jobb oldalra.

 Tudtam, hogy miért szükséges a háború: Volt egy kék fejű gombostű, amit mind az élők, mind a halottak egyformán tudtak látni, mozgatni és irányítani. Gömb alakja és maga az egész tű a lelkek gyógyulására szolgált.

Nálam a magam módján totális dicsőítő rendszer volt. De nem is mondott ellenem senki, mert ura voltam a lelküknek. Olyan ura voltam, mint a szerelem és a lelkesedés, amely tart egy darabig. Annyi különbséggel, hogy itt több élethosszra kinyúlt ez a tartás, nagyon erősen tudtam ezt is irányítani, a poltergeitseknek köszönhetően.

Viszont éreztem magamban a változni akarást. Így amikor elindítottuk jobbra a háborút, jóformán az élőknek bele se kellett avatkozniuk. Hatalmas területet szereztünk meg, sokkal nagyobb volt, mint az az ország, amit nekem adtak. De éreztem, hogy onnan hamar ki kell vonulni, így le se bontattam a kerítést e között, és a már régebben nekem adott ország között.

 

Márton Róbert, Csíkszereda, 2015.október.29.

 

Oldal: HAJNALODIK - 21.rész -
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat