Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt

Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)

Hajnalodik – 19. rész –

 

 Sikerült feldolgoznom az öregnek tűnő békalélek szavait. Kezdtem egyre többször kimenni a békák területéről. A fa lelke egy darabig jött velem, majd rádöbbent, hogy ez a fajta kijárás nem az ő világa és maradt a békalelkekkel. Megszokta, hogy én egy kijáró lélek vagyok. Közben azt intéztem, hogy meglegyen a magam független területe. Mint említettem a 17-ik részben, az élők között, négy keménylábú és hat puhább lábú kisszék alakú lények voltak a csúcson, immár az ember felett. Nem voltak sokan, de elegen ahhoz, hogy behálózzák azt a részt, ahol léteztem, sőt majdnem az egész Földet.
 Hogy milyen független területet akartam? Amire utolsó életem kamasz- és huszonéves korában is vágytam: egy lelki független területre. Talán ezért volt vonzó a nem-család modell, de aztán az se, mert nem volt az enyém. Bevallom, élőként is, és holtként is volt bennem egy különcködés, egy olyan, hogy másképp csináljam, mint a többi, hadd legyek egyedi. Igen ám, de mint arra már az utolsó földi életemben is rájöttem, ez nem megy úgy, hogy nyíltan kimondom. A célokról nem mindig szabad beszélni, mert ha elmondom, akkor vagy nem lesz egyedi, vagy csak nagyon keserves áron. Hát, egyiket se akartam. Miért is akartam volna, ha ott volt a könnyebb út?
Utolsó földi életemben, ha keservesen is, de elértem, az egyediséget. Aztán nem a törekvés lett a lényeg, mert jött ez az egyediség magától.
 Sőt, ebben az időben, halottként is kezdett kialakulni egy élő társaság, akik foglalkoztak a társaságommal. Mivel nem láttam köztük ezeket a kisszék méretű lényeket, hanem csak embereket és egy kutyát, így azt a fajta első bizalmat megadtam nekik. Persze előtte mindig, amikor bevegyültem az élők világába, megnéztem, hogy nincsenek-e szellembemérő-, és/vagy szellem megfogó műszerek. Ha gyanút fogtam, vagy levertem, vagy ha nem tudtam, akkor eltűntem.
Mivel közel se voltam olyan jó ebben, mint a poltergeitsek, így mindig szükségem volt a segítségükre. El voltam keseredve, mert olyan jól indult ez a kis csoport az élőkkel. Megosztottam velük az eszméimet az egyedülállóságról, a családról és család-ellenességről, az árvák tudtalan önállósági kiváltságáról, magamról, és arról is, hogy mit hiszek és mit nem a szerelem érzéséből. Túlvilági kérdésekbe csak annyira mentem bele, amit magam is tudtam, tehát nem hazudtam nekik.
 Igen ám, de hol a velük lévő beszélgetés után, hol máshol, máskor, amikor a saját területemen császkáltam, bele-belefutottam az élők bemérő műszereibe. És bizony kétszer egymás után is a poltergeitsek mentettek ki, hogy ne kerüljek a fényalagútba.
Éreztem, hogy nem elég a hállásságom, hanem ennek ára lesz. De nem féltem, csak éreztem. Nem telt el sok idő, és kaptam tőlük egy ajánlatot: a poltergeits óvóim megmondták, hogy elismernek területestől a holtak világában. Nagyjából felajánlották nekem azt a földi területet, beleértve ezzel az élő csoporttal lévő területet is, amit kértem. Azt mondták, hogy nemcsak megadják nekem azt a területet, hanem elismertetik az élők világával is, hogy az az enyém. És, ha akarom, akár a békalelkeket, meg a fa lelkét is meghívhatom oda, de ezt már nekem kell eldönteni.
 Láttam a nézéseikből, a mozdulataikból és a gesztusaikból, hogy valamit kérnek ezért, úgyhogy megszólaltam: "Ez nagyon jó, de mi ennek az ára?"

 

Márton Róbert, Csíkszereda, 2015.október.12.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 20
Heti: 31
Havi: 468
Össz.: 96 787

Látogatottság növelés
Oldal: HAJNALODIK - 19.rész -
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »