NEM JAVÍTHATÓ
Vannak fizikai-, mentális betegségek, amikor az ember egyszerűen még a modern technikával se javítható. Aztán mindenki döntse el maga, hogy neki mihez van joga saját magával, vagy idézőjelezesen „ajándékba kapott” dolgaival kapcsolatban. Engem, ha nagyon idegesít egy ajándék, az első jópofás mosoly után kidobom, vagy idézőjelbe „elveszítem”. De ezt csak akkor, ha zavar, ha nem, akkor nem. Jó pár éve kaptam egy irritáló ajándékot, ami egy régi bénaságomra emlékeztetett. Mivel jóindulatból kaptam elvettem, de az első lehetséges alkalommal ki is dobtam. Persze van olyan, amit az ember szeret, sőt olyan ajándék is lehet, aminek kimondottan örül. Ez más. Persze nem mindent lehet kidobni, és vannak dolgok, amikel az ember megtanul együttélni, mert akarja.
De érdekes, hogy a technikával is így van. A minap a régebbi laptopom akadékoskodott. Lassan indult, és beregadtak a billentyűgombok, de olyannyira, hogy nem lehetett használni. Kicseréltettem a billentyűzetet. Aztán elakadt a wifi jel, hol befogta, hol nem. És nem az Internet hálózattal volt baj, mert más eszközökről simán felengedett. Mivel az operációs rendszere régi, és párszor már lefagyott, ma rászántam magam, hogy mégse dobom ki, mint ahogy javasolta nekem valaki, hanem rendbe hozom.
Bár ahogy összeszámolom, a javítattás költségét több, mint feleannyiba került, mintha egy új gépet vettem volna. Nem tudom, hogy megérte-e, ennek az idő a megmondhatója.
Fura ez a használd, dobd el világ, de lehet, hogy így éri meg. Az az érdekes, hogyha technikáról van szó, belátjuk, nem éri meg, kidobjuk. De ha az életünkről van szó, nem látjuk be. Pedig sokszor nincs mit tenni. Ki x, ki y betegséggel él tovább, és hiába operálják, olyan mint a laptop, aminek a javíttatásán erőlködtem. Valahogy ezzel akartam bebizonyítani magamnak, hogy van értelme valamit megjavítani és nem eldobni, meg hogy az életbe is ki lehet javítani a hibákat. De tévedtem. A laptop továbbra is használt maradt, látszik, hogy egyszer szét volt szedve. Sőt, most a beéptíett egere nem megy, kell hozzá külön csatlakoztatni. A wifi hálózatot most abszolút nem ismeri fel. De csak magától nem. Külön vennem kellett hozzá egy kis USB-s antennát. Azzal is nagy nehezen, meg lassan indul, de egyelőre megy.
Na ezek után ne beszéljen nekem senki a pozitív látásmódról, mert az is annyit árt, mint a negatív. A negatívra kitérve, már régebb is voltak olyan emberek, akiket kerültem, mert csak lehangoltak, vagy felidegesítettek. Folyton mindenben a rosszat látták. De az elmúlt félévben volt két szörnyű ellenpéldám. Egyik egy barátom, akivel Budapesten találkoztam. Nagyon lelkesen biztatott, hogy próbáljak megélni írásaimból. Hiába magyaráztam neki, hogy ismerem a realitásokat és tudom, hogy nem megy. Egy éjszakán át szinte csak erről beszélt. Jót akart, de utána két hétig csak még szomorúbb lettem. Aztán egy kollégám kezdett biztatni, hogy küzdeni kell, meg mit tudom én. Szerencse, hogy ezt az előzőből már tudtam kezelni, és lezártam a beszélgetést.
Az optimizmust is éppúgy nem szeretem, mint a pesszimizmust. Vannak helyzetek, amikor érdemes csinálni valamit, de máskor be kell látni, hogy nem javítható. Kerülni kell mind a lesajnáló, mint a motiváló embereket.
Márton Róbert, Csíkszereda, 2015.március.02.