Álom alkony

 

            Biztos vannak sokan, akik kezdetben se helyeselték a nyugati demokrácia jeleit, akár a NATO –ra, akár az Európai Unióra gondolok, de sokan igen. Azért lényegesen más a mostani átlag vélemény, a régitől. Az átlag véleménybe én is beletartozom, meg még sokan.

Igen, mi mindannyian benne vagyunk a nyáj szellembe, ebbe, vagy abba, akár tetszik, akár nem.

Emlékszem arra az időszakra, amikor még az újságírói iskolába jártam. Tele nagy álmokkal, ilyen-olyan véleményekkel, különlegesnek hitt emberekkel találkozva.

Egyik tanárom akkor beszélt arról, hogy ő mindaddig nem hitte a szocialista rendszer bukását, amíg meg nem nyílt Magyarországon át a határ a kelet-németeknek Nyugat-Németországba. Különösebben nem gondolkoztam akkor ezen, de most újra eszembe jutott.

Eszembe jutott, mert látom a nagy menekült hullámokat, és azt, hogy most is a határokkal van a helyzet. Csak máshonnan, más szereplőkkel, más formában, de szinte ugyanabba az irányba, és egy részük Magyarországon át.

            Bevallom, azok közé tartozok, akik sok mindenben csalódtak: emberekben, vallásokban, rendszerekben. Igen, én is beletartozom azok közé az európaiak közé, akiknek egyfelől megesik a szíve a menekülteken, másfelől meg aggódom a biztonság miatt. Azok közé tartozok, akik egyfelől reménykedve nézik a nagy dolgok változását, másfelől félve az újtól magukban megkérdik, hogy mikor következik be a változás, megéljük-e még ebben az életben. Azok közé tartozok, akik egyrészt örülnek, hogy valamennyire megtanultak angolul, másfelől meg bánják azt, hogy arabul csak pár szót tudnak. (Sose lehet tudni, minek veszi valaki hasznát.) Azok közé tartozok, akik kíváncsiak és nyitottak a változásra, ugyanakkor megvan bennük a rosszra való felkészülés hajlama is. Azok közé tartozok, akik szinte minden minket érintő mozgásról értesülnek a hírekből, mégse tudják, hogy kik merre tartanak. Azok közé tartozok, akik a csalódások után is tudnak nagyokat álmodni, de nem azért mert erősek, hanem azért, mert látják, hogy nem csalódtak mindenben.

Igen, rémisztő a sok szemétkupac, a sok követelőzés és az is elgondolkoztat, hogy vajon aki most segít a menekülteken, az segít-e legalább ugyanúgy a helyi hajléktalanokon, éhezőkön? Nem tudom, hogy kik-kikkel és milyen alapokon rokonszenveznek, vagy ellenszenveznek egymással. Nem tudom, hogy ez kiknél tudatos, és kiknél nem.

Vajon könnyebb-e egy átutazón segíteni? Talán azért mert, nem ismeri a helyet? Vagy azért, mert átutazik és nem jön oda holnap is kérni valamit? Vajon az ember tényleg megutálta a saját hovatartozását, míg más meg pont ellenkezőleg, túlfűtötten ragaszkodik ehhez?

Vagy másképp: Vajon könnyebb-e egy helyin segíteni? Mert mindig ott van, és érti a nyelvet? Vagy mert arra gondol a segítő helyi, hogy őbelőle menekült nem lehet, de hajléktalan, éhező még igen?

Vannak, akik mindenki problémáját átérzik, vannak akik csak bizonyos dolgokat, és vannak, akik semmit nem éreznek át. Vannak, akik szinte mindent jól éreznek meg, mások meg közepesen, míg olyanok is vannak, akik semmit nem éreznek jól.

            Talán nem a mi dolgunk, hogy megfejtsük a választ. Nem az én dolgom megítélni, hogy ki miért és kin segít, vagy nem segít.

Azt gondolom, hogy a szeretet és a gyűlölet az mind az agyban, mind a lélekben nagyon közel áll egymáshoz.

Olyan ez, mint amikor valakit szeretünk. A szeretet előtt közömbösek voltunk iránta, aztán elkezdjük szeretni. Eleinte nagyon, majd közepesen, és végül vagy tartósan szeretjük, vagy a sok csalódás után a szeretet átalakul gyűlöletté. Igen, gyűlöletté és még csak véletlenül se közömbösséggé. Ezért tartom olyan veszélyesnek a szerelem érzését. „Kegyetlen indulat a túláradó harag, de ki állhat meg a féltékenységgel szemben?” (-idézet a Bibliából, Példabeszédek 27/4, Károli fordítás)

Nem, nem vállalkozok Biblia értelmezésre, sem arra, hogy mit hiszek el belőle és mit nem. De a Példabeszédek számomra mindig úgy tűntek, mintha pontos megfigyeléseken alapulnálak.

Felmerült bennem a kérdés: Vajon egy európai hajléktalan tud-e féltékeny lenni az arab menekültekre?

            Eszembe jut az az időszak, amikor még anno keresztény önkéntesként a menekültekkel dolgoztam. (A félreértés elkerülése végett ennek már lassan 8 éve, és nem tartott sokáig.) Igen, jártam mind a bicskei, mind a debreceni menekülttáborban, de főleg a bicskeiben, mert az volt közelebb.

Egyszer történt, hogy egy menekült igazságtalanul megsértett, holott én csak segíteni akartam neki. Nem tartott sokáig a haragom, de pont ebben az időszakban történt, hogy Budapesten araszoltam a kocsisorban. Akkoriban nem adtam a hajléktalanoknak semmit, de megláttam kéregetni egy Nagy-Magyarország pólós fiatalembert, és mivel bennem a menekült által okozott lelki sérülés volt felül, így adtam ennek a fiatalembernek pénzt.

Nem akarom ezt se részletezni, de a Nagy-Magyarország pólós is megjegyzést tett egy másik európai népcsoportra, amellett, hogy megköszönte, amit adtam. Fura érzés volt, olyan, mintha a megjegyzését is köszönetképp mondta volna, hogy „bókoljon” nekem.

            Aztán a dolgok úgy-ahogy megoldódtak. Nem tudom, hogy ki milyen belső indíttatásból, nevelésből, helyzetekből adódóan érez egyik, vagy másik oldali emberek iránt szimpátiát, vagy ellenszenvet. De azt tudom, hogy a csalódottság és a féltékenység két nagyon kényes dolog.

Persze mindent meglehet magyarázni. Jómagam megtapasztaltam a kirekesztettség érzését: sokáig se Magyarországon, se Erdélyben nem éreztem otthon magam, ezért inkább bal oldali voltam. Amikor a külhoni magyarok állampolgárságáról szólt a népszavazás, akkor inkább éreztem magam jobb oldalinak. Amikor a családalapításról van szó, akkor inkább érzem magam bal oldalinak. Amikor meg az erdélyi magyarokról, akkor jobb oldalinak (bár mindenki más és más).

Mi ebből a tanulság? Mindig az az ellenség, aki szembeköp. Ha A és B egymás riválisa, és A szembeköp, akkor B-vel vagyok. De valójában az ember alapból nem tartozik egyikhez sem, mert mindenki a saját helyzeteinek élvezője és/vagy áldozata.

 

Márton Róbert, Érd, 2015.szeptember.06.

 

Oldal: Álom alkony
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat