Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt

Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)

A rémes kis dolgok

 

            Valaki csöngetett az ajtón lágyan. Megdermedve lelki szemeimmel odanéztem, de fizikailag nem mentem ki. Majd hallottam ugyanúgy az óra kegyegését, hol jobbról, hol balról, néha felülről alulról, közelebbről, meg távolabbról, össze-vissza. Pont ugyanúgy, mint mikor 9-10 éves lehettem. Akkor is furcsa volt, de most már ketyegő órám sincs, mert itthon minden digitálisan mutatja az időt. Nos igen, ekkor jöttem rá, hogy megvagyok ütődve. De mégse teljesen: magamnál vagyok, beszélek, sok mindenre válaszolok, csak ez néha előjön. Annyira blokkoló, hogy olyankor egy darabig írni se tudok róla. Valószínűleg ezért volt az, hogy utólag felnőttként visszanéztem a Bonanza Banzáj azon számát, ami úgy kezdődik, hogy az „Óra ketyeg a sötétben”. Pedig mikor legelőször ilyen ketyegést észleltem, még nem is hallottam erről az együttesről, tehát nem ők szugerálták.

De mielőtt valaki lesajnálna, nem olyan rossz érzés ez. Olyan, mint az első szerelem, sőt még attól is felemelőbb, mert nem nyavalyog.

Közben rájöttem, hogy a csöngetést is képzelem, mert abszolút nem így szól a csengőm. Kiszálltam lelkemből és megnézem fentről, hogy ki az: Láttam, hogy egy érdekes lélek csönget, test nélkül. Kicsit megdermedtem, féltem tőle. Majd erőt vettem magamon, és nagy bátran elküldtem. El is ment, de úgy néztem utána, mint királykisasszony a titkos lovagja után. Kicsit lelassított, mintha azt akarná, hogy kövessem.

Mentem, de már máshol jártunk: Keresztülvezetett egy réten, de megállt a közepén:

„Na, tetszik?” – kérdezte.

„Igen. De te miért voltál olyan ijesztő, ha a rét ilyen szép?”

Nem felelt egy darabig, talán túl gyerekesnek tartott. Tekintetével végignézett rajtam, és elnevezett Nagy Gyereknek. Majd én is visszanéztem és közöltem:

„Nem zavar, ha nagy gyereknek tartasz, de akkor se fogok kilépni ezekből a dolgokból.”

Talán én voltam az első, aki nagy gyerekként belépett a szellemvilágba, vagy talán nem. Nem is ez a lényeg. Továbbment előttem az a lény, aki az ajtómon csöngetett és ezt mondta:

„Nézd meg a Herceget.”

Nem tudtam, hogy Herceg a rendes neve, de láttam, hogy milyen szép palotában él. Szőke haja, barna szeme, helyes kinézetű, paripákkal, meg olyan dolgokkal, ami másnak nem volt. De láttam a másik oldalát is: amolyan erős, de védtelen lelkű. Olyan, mint ahogy régen az autók hátsó ablakát gyártották: akár rá is lehetett állni, ugrani nagy súllyal, nem tört össze, de még csak be se horpadt. Viszont, ha az oldalán egy kis kalapáccsal picit ráütöttünk, apró szilánkokra tört.

Igen ám, de a Herceg korában nem ismerték ezeket a lelki dolgokat. Míg a kocsi hátsó ablakának érzékeny részét, védőgumival gyárilag megvédték, addig a Herceg lelkét nem védte meg, még az őt szerető Kutya sem.

            Így történt az, hogy bár hatalmas vezéregyénisége volt, mégse tudta kihasználni. Biztatott másokat a hitére, a pozitív látásmódra, de legbelül rettegett vagyonának elvesztésétől. Próbálta palástolni, amennyire lehetett. Tudta, hogy mit kell tenni akkor, ha elkezd égni a ház, és ügyesen kezelte a helyzetet. Tudta, hogy mit kell mondani az elkeseredett embernek, és a többi és a többi. De nem tudta mit kell tenni, ha sietni kell és véletlenül otthonfelejtette a telefonját. Nem tudta mit kell tenni, ha kioldódik a cipőfűzője, elesik, sáros lesz a ruhája és sokan kinevetik. Ezeket ő zokon vette, de az emberek többsége fel se fogta, hogy ez mekkora sérelem. Úgy gondolták, hogy a Hercegnek nem lehet ilyen baja, mert nagyon erős lelkileg. Ami igaz is volt, de pont úgy, mint egy autós hátsó ablaküvegnél. A kis dolgok megoldására nem volt képes.

Így kezdett el a Herceg félni a megnemértéstől. (Direkt írtam egybe.)

„Bezzeg az afrikai éhezőket megértik, de engem nem.” – gondolta magában. Zavarta, hogy az éhezőket, az árvákat az egész társadalom a szárnya alá veszi, de őt nem. Hiába segít másokon, amikor neki van szüksége segítségre, leintik, hogy az kis dolog.

Pedig sokfelé járt már a Herceg. Nem félt a háborútól, a mágiától, a szellemektől, és sok dologban felvilágosítást tudott adni lelkileg is másoknak. De, ha kioldódott a cipőfűzője, vagy ha nem találta a pénztárcáját, attól kiborult. Aki ilyenkor látta, az el se tudta képzelni hogyan lehet a Herceg egyszerre bölcs és gyenge. Hercegünk annyira szenvedett a megnemértéstől, hogy egy szép napon kilépett azon a bizonyos kapun, és nem csinálta tovább. Feladta a kis dolgok miatt.

            Majd továbbvezetett az a lény, aki az ajtómon csöngetett, hogy lássak más helyzetet is. Volt egy hadvezér, aki mindenhol ügyesen állta a helyét: Hősiesen tudott győzni, belátta azt is ha gyengék és segített a bajtársain. Élvezte, amit csinált. De amikor eljött a béke ideje nem tudott vele mit kezdeni: Veszekedések, kardcsattogás nélkül? Bürokrácia? Annyira nem tudott ezzel mit tenni, hogy belehalt.

Pedig mások szerint ettől sokkal veszélyesebb helyzeteket is átélt. De nem, hadvezérünknek ez volt a nehezebb. És nem azért, mert öreg lett, s közben legyengült, hanem azért, mert nem tudott mit kezdeni az adott szituációval.

            Majd ránéztem a csöngető lényre:

„Jó, most megtudtam, hogy vannak olyan kis helyzetek, amik nagyobbak, mint a nagyok. Megtudtam, hogy vannak, akik ezt nehezebben bírják és azt is, hogy ezt még sokan nem értik meg. Megtudtam, hogy kezdeni kell a kis helyezetekkel valamit. Na és most?” – mondtam neki.

Aztán azt mondta, hogy a társadalomnak idő kell míg megért dolgokat. Emlékeztetett arra, hogy régen a válást is milyen nagy intoleranciával kezelték, de ma már sokfelé megértőbbek. Emlékeztetett a polgárpukkasztó jelenségre, azt is az utókor értékelte át, ki így, ki úgy. Emlékeztetett az akkor még inkább kivetettnek számító József Attilára, őt is az utókor értékelte jobban. Így hát megtudtam, hogy a kis dolgokban elakadást is az utókor fogja a helyére tenni.

            Majd mondtam a csöngető lénynek, hogy én már haza szeretnék menni. Azt mondta, hogy még van egy kis dolgom:

Majd öltönyös, panaszkodó emberekhez vezetett. Beleláttam az agyukba, meg a génkészletük bizonyos részeibe, és észrevettem, hogy nekik be van rögzítve a panaszkodás. Nincs valódi problémájuk, csak egyszerűen ilyen a stílusuk. Továbbvezetett a rendes öltözködésűekhez, és ott is mutatott pár panaszkodót, akiknek ez volt beállítva. És ezek közül sokan, ha éjjel egyedül voltak, titkon a párnájukba röhögtek.

„Ilyen is van.” – szólt oda nekem a csöngető lény, majd hazavezetett.

 

Márton Róbert, Érd, 2015.április 17-18.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 21
Heti: 159
Havi: 744
Össz.: 96 213

Látogatottság növelés
Oldal: A rémes kis dolgok
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »