A Félelem játéka

 

   Csak dolgoztam és úgy kopácsoltam a billentyüzeten, mint egy fakopáncs az erdő fáján. Hallottam, hogy távolból a mozdony három rövidet sípol. Megjelent előttem az Esti-félelem. Leszállt és a mozdonykerék arcalakkal felém tartott. Pont mint kisgyerek koromban, amikor megijedtem, ha egy mozdonyt hallottam.

Megállt előttem a Mozdonyarcú, de a szoba sarkától mégse jött közelebb. "Nem hiányoztam?" - kérdezte. "De igen." - válaszoltam őszintén. Hiszen ő teljesítette és formálta meg az elnyomott, vagy a gyerekként megfogalmazhatatlan félelmeimet. Majd az Esti-félelem hátulról felém jött. Éreztem, ahogy körülvesz. Megbizseregtetett a félelem, de olyan jólesett, mint egy fakírnak a szögeságy.

   Viszont éreztem, ahogy arrébb távolodnak. Talán, mert látták, hogy dolgoztam, és nem akartak zavarni? Vagy, ha már nem félek, nem is vagyok érdekes? 

Pedig közöltem mind az Esti-félelemmel, mind a Mozdonyarcúval, hogy mi összetartozunk. Még akkor is, amikor nem vagyok ijesztő. Még akkor is, amikor gyerekesnek, vagy jópofának mutatom magam, tudom, hogy legbelül közéjük tartozom. De nem én mentem haza, hanem ők jöttek hozzám. Helyesebben meglátogattak, mint előfutárt a hódítók.

   Szeretek a félelemről írni. Nem, nem vagyok felette. Én is olyan észrevétlen szálakkal benne vagyok, mint bárki más. A nagy szájalásom, hogy felülök a legfélelmetesebb hullámvasútra, aztán amikor ott vagyok, tojom össze magam és nem merem. Hogy tehetek ezekről? Az érzéseket nem lehet befolyásolni, legfeljebb tudni róluk, de akkor is csak úgy, ha nincs benne az ilyen tudni akarás ellenérzése.

   Ó, ti azt hiszitek, hogy én nem félek a jövőtől? Még a múlttól is. A jelentől meg gyakran undorodom.

Azt hiszitek, hogy azért, amiért vannak jó meglátásaim, nem vagyok képes feladni? Dehogyisnem.

Nem élek meg jobban dolgokat, talán még ocsmányabbul reagálok bizonyos helyzetekre, mint akik nem írnak és nem beszélnek ilyeneket, mint én.

   Tudjátok, mi a ti bajotok? Nem látjátok be, hogy a nagy dolgokat közlő is lehet gyenge, és a primitív is lehet rendkívül segítőkész, erős. Féltek tőlük, mint ahogy féltek a magatokban rejlő ellentmondásoktól is. Pedig azok továbbra is ott vannak.

   Félek én is, csak általában egyedül. Jobban szeretek egy Mozdonyarcútól félni, mint egy valóságnak nevezett valamitől.

Hadd mondjak el egy kis életrészecskét: Pár éve nyugodtan nézhetek lefekvés előtt a tévében/Interneten szellemidézéssel és/vagy gyilkossággal kapcsolatos filmeket. Utána nyugodtan alszom, abban a tudatban, hogy nem vagyok a szenvedésemben egyedül. Ugyanakkor dühít, ha a botswanai leprást mutatják, mondván, hogy ő többet szenved, mert ebben nem vagyok bizots, és az teljesen más jellegű. De idegesít a sápitozás és a lesajnálás is, akárcsak az irigykedés, meg az, ha valaki kevesebbnek/többnek mutatja magát, mély ismeret nélkül.

Tudtok követni? Tehát nézhetem este a rémfilmeket, és utána nyugodtan alszok.

De általában egy vígjátékot nem tudok így végignézni. Mert mindig úgy érzem, hogy akár én is lehetnék az a szerencsétlen, aki ott van. Sőt, sokszor magamra ismerek. Hátha ti is, csak nem mondjátok.

Láttam egy vígjáték részletet, amiben valaki nagyobb felnőttként kellett nappalin főiskolát végezzen, és szegény mennyire nevetséges volt. Ilyet éltem át az esztergomi főiskolán, amikor pár év munka után 23 évesen rá lettem beszélve, hogy üljek be 19 évesek közé. Nem a korkülönbség számított nagyon, hanem az, hogy én már dologtam, ők meg nem és éreztem, hogy lenéznek. Két év után hagytam abba a négy éves képzést, mert a levelezőtől is elment a kedvem.

Hogy bánom-e? Olyan vagyok ezzel, mint sok ember az élettel. Nem azt bánja, hogy vége, hanem azt, hogy elkezdte.

 

Márton Róbert, Érd, 2016.január.21.

 

 

 

Oldal: A Félelem játéka
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat