Hajnalodik - 26.rész

 

   Maradtam tehát a tisztulási mocsár előtt, nem voltam hajlandó megalkudni. Hogy megint nem adtam másoknak igazat? Nem is kellett. Utólag se hibáztatom magam, mert szinte minden lény a saját körülményeinek és adottságainak egyszerre az áldozata meg az élvezője.

A bűnös-nem, bűnös, harag-megbocsátás féle kérdések külön témát feszegetnek, amibe itt nem megyek bele.

Mindenesetre megjelent egy kis vigyorgó szellem. Eleinte szimpatikusnak tűnt, és a békalelkek országa előtt megállt. Nem akarta átlépni határukat, mert nem volt rá engedélye, mint nekem. Odaléptem, éreztem, hogy velem akar beszélni. A vigyorgó szellem arról próbált meggyőzni, hogy visszamehetek, mert rehabilitálni fognak most a poltegeitsek, és ráléphetek újra a nekem adott országra. “De hát nem találtuk meg a gombostűt.” - mondtam. Majd elmagyaráztam neki, hogy nem azt találtuk meg, ami kellett volna a lelkek gyógyulásához. A vigyorgó biztatóan beszélt velem. Fényes, világos szemei voltak. Kérésemre a békalelkek beengedték mellém a területükre, hogy könnyebben beszélgethessünk. Be is jött, majd beszélt és csak beszélt.

Hogy miről? Lényegtelen, mert üres szavakat mondott, amik semmit sem értek. Ekkor jöttem rá, hogy ő a pozitív gondolkodás lelke, aki minden balul elsült dolgot motivációval akar megmagyarázni. Megundorodtam tőle.

Azért gyűlöltem ennyire a pozitív gondolkodást, mert az erőltetett vidámság legalább annyira rossz, mint az erőltetett pesszimizmus. Emlékszem, amikor valaki biztatott, hogy biztos sikerülni fog egy munkahelyi felvételim, de mégse sikerült. Emlékszem arra is, amikor valaki biztatott, hogy biztos holnap is ugyanúgy tudok teljesíteni a munkában, és bár tudtam, de a teljesítési kényszer és a motiváció gátjai miatt, nagyon ideges lettem.

Ez a vigyorgó is kezdett egyre jobban felidegesíteni a pozitív hazug beszédeivel és a vidámságával. Ne, a gyászoló gyásza mellett ne vidámkodjanak. Próbáltam elhallgattatni, mire a vigyorgó erőszakosan legyintett, és azt mondta, hogy ne legyek ennyire negatív. Végül is, ugyanazt az értéktelen pozitív gondolatokat mondta el, csak más-más szavakkal.

   Szerencsére eljött az este, és mivel nem a saját országomban voltam, meg nem is a megszállt területemen, így nem voltak ott olyan eszközök, melyek kifogják az éjszakát, hogy ne legyen árnnyjátékom. Be is indultam, hosszú idő után ismét, és azt cselekedtem éjjel, ami bennem volt. Mind a vigyorgót, mind a békákat, mind pedig engem meglepett a saját reakcióm. Csak míg én örültem ennek, addig a vigyorgó nem, a békalelkek, meg ellentétes érzelmekkel reagáltak.

Hogy mi is történt konkrétan? El lehet képzelni: Ott vagyok a békalelkek területén, de nem mehetek beljebb, mert nem tisztultam meg a mocsárban, mint ahogy azt békáék akarták. Kimenni nem merek, mert félek a számonkéréstől. Erre bejön valaki, ráadásul az én kérésemre engedik be, aki először szimpatikusnak tűnik, aztán kiderül, hogy csak egy idegesítő motiváló, kis akadályozó senki.

Utolsó földi életemben is sok ilyen esettel találkoztam, csak akkor sajnos nem volt árnyjátékom. Párszor megátkoztam az ilyen embereket, még olyan is volt, hogy sikerrel. Most viszont más helyzetben voltam: halott voltam, és másnak a területén. Ugyanakkor hasonlított a helyzet annyiban, hogy megint eleinte szimpatikusnak tűnt ez a rossz.

Viszont a motivációt mindig utáltam. Amikor még az utolsó földi életemben dolgoztam és megkérdezték munkakezdés előtt, hogy mit gondolok, ma hányat fogok eladni, mit tudom én, hagyjanak ezzel békén, gondoltam magamban. Mondtam nekik, hogy előtte való nap is jól adtam el, anélkül, hogy ilyen kérdésekkel, vagy egyébbel motiváltak volna, de vagy nem tudták, vagy nem akarták megérteni. Nem is ment többet ott az értékesítés, legalábbis nekem nem.

   Ezt itt, az olvasók kedvéért elmagyaráztam. Na, de hadd térjek vissza újra, hogy ott vagyok ezzel a vigyorgó lélekkel. Motiváló beszéde közben a feje fényes, és szemei hamis fényt sugároznak. Szavai hangsúlya, mint amikor egy lehúzott buditartályba csorog a víz: Eleinte erősen, aztán egyre halkabban és gyengébben telik meg. Igen ám, csak ez a buditartály nem telik meg soha.

   Eljött az este, és elindult az árnyjátékom. “Eljött az én időm.” - gondoltam magamban. Majd nekiestem ennek a vigyorgónak, és addig fojtogattam, amíg volt bennem harag. Az összes dühömet, haragomat, és minden belső feszültségemet ráhelyeztem, és többé ezeket sose vettem vissza. “Legyen átkozott, aki üres motivációt hajkurász. Legyen átkozott, aki erőlteti a pozitív gondolkodást. Legyen átkozott, aki vidámsággal színezi a rosszat akkor, amikor annak egyértelműen nincs jó hatása. Legyen átkozott minden feleslegesen kimondott motiváció és minden erőltetett öröm.” - mondtam, és kihelyeztem az átkokat. Erre a vigyorgó többé már nem vigyorgott, de mivel előtte túl sokat csinálta, így látszottak az arcán a felfelé futó mosoly göröngyei. Mint egy folyónak a kihalt ágai, amikor régen leszabdalták gátakkal, hogy ne fusson ki és ne legyen árvíz. Na én is így faragtam le a motivációt és a túl pozitív meglátásokat.

A vigyorgó arrébb ment, többé nem állt szóba velem, de nem is akartam. Mert teljesen megnyugodtam.

 

Márton Róbert, Csíkszereda, 2016 március 16.

Oldal: HAJNALODIK - 26.rész -
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat