Vonzó iszony

 

 Valamiért írtózott tőlem. Láttam rajta. Pedig nagy emberek tartják, aki majdnem mindenkinek mindent megmond. Láttam rajta akkor, amikor beléptem a kapun. Ő is csak egy vendég volt, mégis más. De másképpen volt más, mint én.

Azt mondják, hogy egy bizonyos fajtájú emberek megérzik, ha valaki mágiával foglalkozik, és/vagy foglalkozott. Ez szerintem is így van. Most láttam harmadjára ilyen jellegű írtózást, egy harmadik környezetben. Mindhárom környezetben idős, és nagyra tartott ember volt, ugyanabból a fajtából, és mindhárom írtózott tőlem. Talán látott valamit, amit mások nem. Nem hiszem, hogy a szívembe látott. Nem hiszem, hogy látnok volt, akár egy is ezek közül. Csupán tudatosan, vagy a tudat alattiukban ismerik azt a nézést, meg azt a tekintetet, amilyen a mágiának egy bizonyos ágával foglalkozók tekintete szokott lenni.

Írtózik, mégis beszél. Nekem is. Persze, nem ijesztem el. Most még nem vagyok szellem. Legalábbis nem teljesen.

 Ellentétes érzelmeimmel a szellemvilágban is néha megtalálom ezt a tőlem írtózó alakot, aki az idős nagy emberekbe szokott jelen lenni. Nem tudom, hogy én írtózok-e tőle jobban, vagy ő tőlem. De azt tudom, hogy mint az óra fogaskerekei, időnként találkozunk, és ha kell, ha nem egyet kongatunk. Akár jól csináltuk, akár nem. Most hármat kongatott az én órám, hiszen ez volt a harmadik ilyen személy az életemben. Talán lesz még, vagy talán leáll az órám, még nem tudom.

Néha érzem, hogy pillanatnyilag, egy kis időre összetartozunk. Valamit mondd nekem, valamit tennem kellene vele. Talán azért hozta vissza a sors, hogy most jobban csináljam. Íme egy más ember, egy másik környezetben, de mégis ugyanaz a helyzet.

Néha érzem, néha felismerem, hogy egy-egy szituációt visszadob a sors. Van olyan, hogy ugyanúgy oldom meg. Van olyan, hogy rosszabbul, vagy másképp.

 Olykor olyan az egész idő, mint a toronyban a csigalépcső, aminek egyik oldalára süt a Nap, a másikra nem. Elindulok lentről és a sötétségből a fényességbe megyek. Majd feljebb lépek, és megint sötétbe lépek. Aztán még feljebb, megint világosba és így tovább. Aki kívülről látja és nem akarja, vagy nem tudja érzékelni a harmadik dimenziót, az csak annyit lát, hogy ki-be esek a sötétség és a világosság között. A maga szemszögéből neki is igaza van. Sokszor én is úgy érzem magam, mintha egy határváros lennék az Isten és a Sátán között. Talán ezért írtóznak tőlem, nemcsak a mágia miatt. Hiszen ez utóbbit már sokan megszokhatták. Életem eddigi felében is vonzottak a határvárosok, bár nem tudtam eme érzést megmagyarázni. Brassóban vagyok: Innen egy ugrás Sinaia, és már kívül vagyok Erdély határán. Hiszen az már Havasalföld. Gyimesben vagyok: Akkor legalább Palanca faluig elvágyok hiszen az már nem Erdély, hanem Moldva. Esztetgomban vagyok: Szinte biztos, hogy átmegyek Párkányba. Nemcsak azért, hogy megvegyek egy Kofolát, hanem kíváncsiságból. Nem is sorolom tovább.

 Persze a határváros lélekre lehetne mondani, hogy ez egy szellemi harc a sötétség és a világosság között, de nem hiszem. Ez a helyzet más. Ha tetszik, ha nem, mindkét helyen tapasztaltam olyat is ami tetszett és olyat is, ami nem tetszett. Nemcsak itt ilyent, és ott olyant.

 Visszatérve a torony csigalépcsőjére: Azt hiszitek, hogy megvan írva, és azon végig kell menni? Egyáltalán nem. Bármelyik lépcsőfoknál meg lehet állni, és meg lehet várni az éjszakát. Vissza lehet fordulni, sőt, sokszor ki is lehet ugrani. Nem lenne muszáj.

 Egyesek szerint egyértelmű, hogy jó a világosság. Van egy olyan éjjeli lámpám, amibe olyan izzót vettem, hogy 110 wattal világít. Az eladók meghökkentek, és teljes jóindulattal rá akartak beszélni, hogy legalább ne a fehéret vegyem, hanem a sárgát, mert annak a fénye nem bántja ennyire a szemet. Ők tapasztalatból tudták, hogy sok ember szemét bántja a nagy fény. Meg is mutatták mind a kettőnek a fényét, de mivel nekem továbbra is a fehér 110 wattal világító tetszett, hát azt adták. Nem bántam meg, nekem eddig bevált. Ennek ellenére néha lekapcsolom.

 Ahogy nem jó mindent tudni, pont úgy nem jó mindig a világosságban se lenni. Azt mondják, hogy aki sokat néz a Napba, az megvakul.

 Személy szerint, én szeretek ezen a csigalépcsőn menni, és abszolút nem zavar, hogy az egyik fele sötét.

 

Márton Róbert, Csíkszereda, 2016 június 05.

Oldal: Vonzó iszony
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat