A Félelem és a Szeretet

Leestem hirtelen. De mintha mégse történt volna meg az egész. Egyszer egy hajót láttam, amint egy sivatagi hegyes homokdombon van. Mintha fennakadt volna. Nem tudtam eldönteni, hogy ő az a hajó, aki egykor a nagyvizeket járta-e, vagy pedig egy kalitkába zárt papagáj lelke, akit az őserdőből vittek el a civilizációnak hitt pusztába. "Mind a kettőnek a lelke, összekovácsolva." - mondta a hátam mögött egy szellem, miközben megérintette a vállamat. Persze egyből nem tudtam teljesen odakoncentrálni, hiszen rajtam voltak a földi létem emlékei. "Igen, ezért ijesztett meg mindig, ha valaki hátulról megérintette a vállamat, mivel úgy éreztem abban a pillanatban, hogy az az illető is a szellemekkel foglalkozik." - gondoltam magamban. (Ugyanis volt egy olyan munkahelyem, ahol pár kolléga hátulról megérintette a vállamat, és mindig úgy érzékelték olyankor, hogy félek tőlük. Hogy a csudába ne. Élő normál embertől nem voltam felkészülve eme viselkedésre.)

Na de aztán mégiscsak a hajóra, a szellemre és a sivatagra koncentráltam. Pedig tudtam, hogy még nem vagyok halott. Vonzalmat éreztem az addig félelmetesnek hitt hajó iránt. A vállamat megérintő szellem érezte eme vonzalmamat és bár finoman, de taszított a hajó felé.

"Szeretnék veled beszélni." - mondtam a hajónak. Erre ő kinyitotta kettős fehér ajtaját, én felszálltam és beléptem. Első kép, melyet a hajó mutatott egy hatalmas tenger, melyen bölcsködözve jártak a nagy hajók. Ő csak egy kis lelkileg kitaszított hajó volt a tengeren, akit a többi hajó kinézett. Belső vágya mindig csak az volt, hogy ő maradjon egyedül. És így is lett, csak hát nem úgy, mint ahogy azt ő elképzelte. "Maradj itt, hiszen te vagy nekem a tenger." - mondta a hajó.

Így hát maradtam és megszólalt a hajó papagáj lelke is. Ő egy hatalmas nagy, gyönyörű erdőt mutatott nekem. De nem olyant, mint amilyen nálunk, Erdélyben volt annak idején. Hanem egy szintén vonzó, de forró, gyümölcsös, exotikus, napsütéses erdőt. Rajta afrikai fákkal, aminek színes madarak szálltak az ágain, vidáman. "Biztos, hogy ilyen vidámak voltatok?" - kérdeztem a papagájlelket. "Várj." - mondta, majd még több képet mutatott. Láttam azt is, ahogy az emberek összeszedik a papagájokat és elviszik őket más kontinensekre, hogy eladják. Majd láttam az útközben meghalt papagájokat és a túlélő társaik lelki-testi bánatait is. Éreztem, hogy a papagájlélek neheztel rám, amiért nekem is voltak papagájaim. "Menjek el?" - kérdeztem tőle. "Ne. Csak nehogy azt hidd, hogy nekünk ez olyan könnyű." - felelte. Majd így folytatta: "A hajó lelke szeret, így hát nekem is kellesz."

Mivel megéreztem, hogy a hajó lelke a tenger miatt nosztalgiázva maradni, a papagáj lelke, meg az őserdő iránti vágyból szállani akar, így azt mondtam: "Hadd segítsek. Hadd tegyem jóvá, amiért mást gondoltam a papagájokról." Majd elmagyaráztam, hogy jobb lenne külön váljanak, ha ennyire másak az létstílusaik és a vágyaik is.

Megértették velem, hogy ők kölcsönösen vonzódnak és szeretik is egymást. Tehát ilyen se veled, se nélküled kapcsolatban vannak. Ezt a kapcsolatot a végtől való félelem és az egymás jó oldalainak megismeréséből fakadó szeretet tartotta/tartja össze.

"Jó, de akkor miben segítsek én? Miért kellek itt nektek?" - kérdeztem.

"Az elviselésben." - válaszolták.

Megértettem, hogy csak a fájdalmuk csillapítása a cél.

Majd a szellemre néztem, aki a hajón kívülről, lentről nézett a homokban. "Maradj még, ha akarsz." - mondta nekem. Éreztem, hogy még ráérek hazamenni. Hadd tudjam, kik élnek benne a szívemben és az elmémben

          Márton Róbert, Érd, 2016.december.01.

Oldal: A Félelem és a Szeretet
Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt - © 2008 - 2024 - heturobi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat