ZOLI-KA!
Hogy mire jó az, ha megfázok és nem tudok kimozdulni? Látszólag semmire. De mégis. Kicsit szipogva, legyengülve, ám itthon ülök és írom ezt. Úgyis itthonról dolgozok, méghozzá délután, hát kit érdekel. Ma nem megyek ki az utcára és kész. A kaját is hazarendeltem. Vagy nem vigyáztam magamra, vagy amúgy is elkapott volna, mert mindentől az ember nem óvhatja meg magát. A lecsavart fűtés, a nyitva felejtett ablak, mert á úgyis tavasz van, néha-néha meg-megrángat. Lehetne persze a vád, és az önmarcangolás, majd később a lelkiismeretfurdalás, hogy nem fogadom el önmagam, úgy, ahogy vagyok. De ehelyett inkább próbálom levonni a következtetést, hogy többé ilyen ne forduljon elő. Na igen, sok városbéli társam ajánlotta már a gyömbért, amit Kínából importálnak ide, és jó. Szerintem jobb a megfázásra, mint az antibiotikum, én már másodjára használom a gyömbért. Régebb is sokszor megfáztam, csak akkor még nem fedeztem fel.
Na, igen, ha jól tudom, akkor is szednem kellett volna, amikor már kigyógyultam, csak egyrészt elég drága, másrészt meg olyan borzalmas íze van, csípős, és úgy marja a gyomrot, hogy magába meg se bírom enni. Az meg, hogy ebbe-abba belekotyvasszam, nos ahhoz egy új ember kéne legyek.
Hogy hogy jön ide Zolika? Hát én is rendetlen vagyok. Hogy hogy jön ide a rendetlenség? Hát, az is abból áll állítólag, hogy ügyelek-e. De én is, mint jó sok férfi nemű, nem nagyon törődök a renddel, talán egy kicsit akkor, ha jön valaki. Amúgy is nehezen veszem észre a külső furcsaságokat.
Nem, Zolikát nem ismerem. Egyik nap egy négytagú család ült a szomszéd asztalnál az étterembe: apa, anya, fia és lánya. A szülők rászóltak a gyerekekre, hogy legyenek türelemmel, mindjárt kész az étel. Aztán olyan tizenöt perc múlva észreveszem, hogy a szülők is türelmetlenek. Hiszen én jóízűen csámcsogok mellettük, nekik meg korog a gyomruk. De mivel rászóltak a gyerekekre, próbálták türtőztetni magukat.
Aztán nekik is elkezdődött a Kánaán, megkapták az ételeiket. A fiú nem evett szépen, az anyja rászólt. Aztán azért szólt rá, hogy "Ügyelj, szépen egyél." Persze a gyerek ettől még feszültebb lett, és leette a pólóját. Mire az anyja: "Zoli-ka!" Már a húga is elkezdte kioktatni, hogy szépen kell enni. Erre Zolika annyira zavarba jött, hogy kezdte törölni magát. Az anyja egyre idegesebb lett: "Ne kézzel, ott a szalvéta." - közben meg feleslegesen óbégatott, és a gyerek is még idegesebb lett. Zavarában Zolika a földre csöppentett, a pólójára pottyant mártásból. Így a földről kezdte feltörölni a maszlagot. Mire az anyja: "Jaj, ne a földről, Zoli-ka" Erre a gyerek abbahagyta, és ugyanazzal a szalvétával elkezdte törölni a pólóját. Mire az anyja: "Miért azzal a szalvétával törlöd, amivel a földet törölted? Jaj Zoli-ka!" Elkezdte még jobban szidni. Az apja elég gyáva volt ahhoz, hogy bárkinek is a pártájra magától álljon. Talán még önálló gondolatai se voltak. Zolika meg nagy nehezen megértette, hogy egy másik szalvétával kell törölje a pólóját. Aztán az anyja azért szólt rá, hogy miért maszatolja szét még nagyobbra a pólóján lévő foltot. Szegény Zolikának, már az étvágya is elment, nem akart enni. Végül úgy kellett szavakkal beleerőltessék az élelmet.
Komolyan mondom nem értem az ilyet. Az anyja nem tudja, hogy Zolika fiúgyerek, aki nem úgy figyel a lecsöppentésekre, mint egy lány? Nem értem, hogy az ilyenek miért nem adják árvaházba a gyereküket. Vagy lehet, hogy onnan vették ki, és azért nem tudnak neki elnézni ilyen hibákat, mert nem is szeretik? Nem tudom erre a választ, de azt majdnem biztosra tudom, hogy nagykorában Zolikából egy szeretetéhes ember lesz.
Ilyenkor a rendről az embernek, csak a feszültség és a hülyeség jut eszébe. Na az ilyenek miatt gondolom azt, hogy ahol a lakásban és kívül mindig rend van, ott legbelül komoly bajok vannak.
Márton Róbert, Csíkszereda, 2016. április 19.